Óvodánkról

Óvodánk 1997 januárjában kezdte meg működését Szentendrén egy erre a célra átalakított kertes családi házban. Intézményünk létszáma az akkori 1-ről egészen 30 főig emelkedett az évek folyamán. Óvodánkban fontosnak tartjuk, hogy a testvérek illetve a különböző korosztályok együtt is és külön is tevékenykedjenek, ezért alakítottuk ki, és tettük lehetővé a korcsoportonkénti megoszlást. Jelenleg három csoporttal dolgozunk maximum 12 fővel.
Minden csoportban főiskolát végzett óvónők foglalkoznak a gyerekekkel. Fontosnak tartjuk munkatársaink folyamatos továbbképzését. Munkánkat gyermekfelügyelő, dajka, óvodaorvos, és szükség esetén pszichológus is segíti. Családias, szerető légkörben, otthonos környezetben sok szép játék között telnek napjaink.

Óvodánkban legfőbb nevelési eszközként a játékot említenénk, ezenkívül fontosnak tartjuk az óvoda életét az ünnepek, és az évszakok köré csoportosítani, így a mesék, a dalok, a dalos játékok, és a foglalkozások anyagai is ezekhez igazodnak.
Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek egyéni vágyaikat, érzéseiket rajzban, és a vizuális nevelés adta technikákban is megjelenítsék, ennek megfelelően minden nap alkothatnak valamit, amit az év végén magukkal haza is vihetnek.
A gyerekek életkori sajátossága az érdeklődés, a kíváncsiság, erre építve kínálunk nekik változatos tevékenységeket.

Fontosnak tartjuk az anyanyelvi nevelést, ezt a mindennapi nyelvi játékokkal, mondókázással, verseléssel, sok mesével fejlesztjük. Szeretnénk, hogy gyermekeink egészségesen fejlődjenek, ezért nagy gondot fordítunk a sok levegőzésre, a sportra és az egészséges életmódra. Sok gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk, és sokat tartózkodunk a természetben. Zárt kertünk biztosítja a nyugodt mozgáslehetőséget mászókával, mászófallal, csúszdával, homokozóval, különféle hintákkal, (billenőhinta, laphinta, gyűrűhinta, tányérhinta, fészekhinta) kerékpárokkal, műanyag motorokkal, görkorcsolyákkal, és kosárgyűrűkkel áll a gyerekek rendelkezésére. Rohanó világunkban elengedhetetlen a későbbiek folyamán egy idegen nyelv ismerete. Ezt felmérve dolgoztuk ki angol nyelvi ráhangoló programunkat, amelyben gyerekeink játékos formában ismerkednek az angol nyelvvel.

Az óvoda nem iskola, azonban fontos, hogy az iskolát ne traumaként éljék meg, ezért az 5-7 éveseknek egyénre szabott, az adott területeket fejlesztő, felzárkóztató, a differenciált bánásmódot figyelembevevő tehetséggondozó és korrekciós programmal dolgozunk.

A szülőket rendszeresen tájékoztatjuk gyermekeik fejlődéséről, személyes fogadóóra, illetve szülői értekezlet keretében.

Kulturális programjaink között szerepelnek színházi előadások, múzeumi látogatások, kirándulások, és egyéb, az adott témához kapcsolódó felfedezések.
 
Egy tanévben két alkalommal (tavasszal és ősszel) szervezünk a szülők és gyermekeik részére „ Családi napot”, ahol változatos programokkal (kézműveskedés, ügyességi játékok, futball meccsekkel, gyermekek részére színházi előadással, finom, közösen elkészített ebéddel és néhány kellemes, együtt eltöltött órával várjuk a „régi” és „új” szülőket és csemetéjüket. A „Családi nap” helyszíne változó, a programokat, tevékenységeket az óvodapedagógusok szervezik.

Fakultatív tevékenységeink között szerepel az úszás, zeneovi, fejlesztő - alapozó torna, sakk, síelés, néptánc, és a futball is.
Testvéreknek 10% kedvezményt biztosítunk. Programjaink között szerepelnek: Anyanyelvi nevelés A szép beszéd kialakítása vers,mese hallgatása dramatizálása, bábozás. A magyar és az európai gyermekirodalom megismertetése Szükség esetén beszédjavítás a logopédus segítségével. Zenei foglalkozások A magyar és más nemzetek dalainak dalosjátékainak megismertetése, néptánc és zenehallgatás keretében. Ritmus és zenei hallásfejlesztés. Vizuális fejlesztés Rajzolás, festés,ragasztás, tépés, vágás, barkácsolás, agyagozás, kompozíció készítés az esztétikai érzék fejlesztésére Díszlet és játéktér létrehozása Ajándékkészítés gyöngyből, papírból és egyéb természetes anyagból. Játékos matematika Cél hogy a környezet megismerése során matematikai tapasztalatokhoz jusson a gyermek, felismerje a mennyiségi, alaki, nagyságbeli, és téri viszonyokat, így alakul ki ítélőképessége, fejlődik tér-, sík-, és mennyiségszemlélete. Környezeti foglalkozások A gyermek szűkebb és tágabb környezetének a világ általuk felfogható részének megismertetése, a gyermekek környezetükben való tájékozódásuk elérése.

Testnevelési foglalkozások Az úszás, síelés, futball mellett a természetes mozgás, láb és a helyes testtartástsegitő torna kerül előtérbe.

Angol nyelvi foglalkozások A nyelv megismertetése játékos módszerekkel, idegennyelvi ráhangoló program keretében. A gyermekek neveléséhez szükséges személyes és tárgyi feltételeket biztosítjuk. A foglalkozások zavartalan levezetése érdekében indokolt a gyermekek 9 óráig való beérkezése, kitűzött céljaink eléréséhez fontos, hogy a gyermekek folyamatosan járjanak az óvodába, ellenkező esetben fejlődéséért nem tudunk felelősséget vállalni.